A nappalok egyre rövidebbek, a sötétség veszi át az uralmat. Minden a befelé fordulást sugallja. Vágyunk a meleg szobába, ahol fényeket gyújtva ellensúlyozhatjuk a külső sötétséget.
November 11-én Szent Mártonra emlékezünk, aki egy nap éppen úton volt télvíz idején, amikor egy félmeztelen koldust pillantott meg az út mentén. Kardot rántva egyetlen mozdulattal félbehasította köpönyegét és megosztotta azt a koldussal. Aznap éjjel álmában megjelent neki Krisztus, vállán a fél köpennyel.
Mit jelenthet nekünk ma Szent Márton, és mi az a kép amit gyerekeink elé állíthatunk? Mit élünk meg ebben az ünnepben, az évnek ebben a sötétedő, hidegülő időszakában? Ezekre a kérdésekre mindannyiunknak magunkban, magunkból kell megtalálni a választ.
A gyerekeknek akkor tudunk segíteni, ha úgy élünk -mi felnőttek- hogy méltók legyünk arra, hogy utánozzanak bennünket. A kisgyerek nem tud nem utánozni, kiszolgáltatott utánzó, így komoly felelősség "eléjük élni". Ebben az időben például úgy, hogy megkeressük mi az amit tettekre válthatunk a mártoni példából. Márton jót tett a koldussal. Ki-ki maga tudja mi jót tehet mindennapjaiban, a maga életében.
A belső mozdulat őszintesége a lényeg, mert ezt éli meg belőlünk a gyerekünk, kihat a mozdulóra, s a környezetére egyaránt. Az óvódában a Lámpás-ünnepély megpróbálja mindezt közel hozni, képpé formálni, a gyerekek számára átélhetővé tenni. Mindannyiunk jó tetteire szükség van ahhoz, hogy ünnepet teremtsünk gyermekeinknek, Márton-ünnepet, megelevenítve azt a képet, hogy "Az ember saját belső fényét viszi a külvilágban eluralkodott sötétségbe".
Ég a gyertya, ég. El ne aludjék!
Szivünkből a szeretet ki ne aludjék!
Ég a gyertya, ég. El ne aludjék!
Szivünkből a rosszaság kitakarodjék!